Hu

Did you know?

A large part of the Buda Castle burnt down during World War II. The building, which was in ruins, was later converted to be used as a museum. The Hungarian National Gallery moved here in the 1970s and the first exhibition opened in 1975. The interiors of the Gallery’s building have preserved the architectural design of the 1970s, which at the time was regarded as being at the forefront of modernity. The windows, doors, door handles, tiles and lights almost impeccably evoke the representative state architecture of a bygone era. Thus, the Gallery is not only a museum but the near past living on.

Take the experience home!

#nemzetigaleria

  • ⁣Rippl-Rónai József festményeit elnézve a legtöbben valószínűleg nem gondolnánk, hogy a kaposvári művész karrierje Munkácsy Mihály műterméből indult – ahogy előbbi fogalmazott: „Ő volt az, aki számomra […] az érvényesülés útját legelőször igyekezett egyengetni.” Az akkorra már világsztárrá lett festő igyekezett mindenben segíteni fiatalabb kollégáját, s amikor egy-egy képének eladása sikerrel járt, ismét Rippl-Rónait idézve: „Munkácsy örült legjobban: oly boldoggá tette sikerem, hogy megölelt, megcsókolt és könnyezett örömében.”⠀
Rippl-Rónai eleinte igyekezett a mester modorában festeni, ám egy idő után „(ön)ellentmondásba keveredett” Munkácsy-stílű képeivel, így új festői utakat kezdett keresni. A „Nő fehér pettyes ruhában” már a Munkácsy-hatás alól felszabadult művészt mutatja, bár az angol James Whistler szemléletmódja sem hagyta hidegen: a nagyvonalú kifejezésmód és elegáns monokróm színvilág tőle eredeztethető. A művész ezen időszakában több hosszúkás formájú képet festett, melyeken életnagyságú figurák jelennek meg visszafogott enteriőrökben.⠀
A szinte jellegtelen háttér előtt kecsesen lépő karcsú női alak kissé keresett mozdulata modell utáni festésre utal. A kötött formáktól eltávolodó Rippl-Rónai ezzel a képével tette meg az első lépést a szecessziós-posztimpresszionisztikus megoldások felé – Munkácsy életművét ismerve érthető is, hogy a mester gyanakodva vette szemügyre a festményt, amikor megmutatta neki a festő. A Munkácsyra jellemző teatralitást és „zsíros”, sötét tónusú festéket mellőző képen a korabeli divat szerint öltözött, kecses fiatal nő már egy ízig-vérig modern alak. A mélyebb pszichikai jellemzést mellőző ábrázolás, a beállítás, az arányok törékenysége, a lazúros, vékony festékréteg, a mély árnyékok szinte teljes kiiktatása és a sziluett jelleg valami merőben új kezdete – Rippl-Rónai József első magára találása és Munkácsytól való végleges elszakadása.⠀
⠀
Bán Blanka⠀
⠀
🖼: Rippl-Rónai József: Nő fehér pettyes ruhában, 1892
  • ⁣„De én csak félig álmodva élem a világot. Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli.” A századforduló egyik legkülönösebb – ha úgy tetszik, legkülöncebb – alakja Gulácsy Lajos. Stílusában keveredik a preraffaelizmus, a szimbolizmus és a szecesszió hatása, a középkor és a reneszánsz hangulata, de kései művein az expresszionizmus hatása is felsejlik. A festő nemcsak képei alakjait öltöztette be, a való életben ő maga is gyakran hordott kosztümöket. Juhász Gyula a hozzá legközelebb álló embernek tartotta ezt a művészetszerető, magányos és rejtélyes művészt, aki rövid élete alatt sokat szenvedett mentális állapota miatt.⠀
Gulácsynak nemcsak remekműveket köszönhetünk, hanem egy egész kitalált világot, a képzelete által teremtett meseországot, Na’Conxypant, melynek történetét novellákban írta meg, és – lévén e világnak saját nyelve volt – szótárt is szerkesztett hozzá. Az észak-olaszországi kisvárosra emlékeztető környezetet olyan groteszk emberalakok népesítették be, mint például Piripiri nagyherceg, Nol-Hoy, Édesfagyökér ország ura és Holdkifli kisasszony…⠀
A „Varázslat”, avagy „Varázsló kertje” című alkotáson egy időn kívüli, szinte elvarázsolt helyen láthatjuk az egymásba feledkező, talán épp egy csók előtti pillanatokat átélő szerelmespárt, melynek férfialakja Gulácsyt idézi. Az alkotás hű tükre annak az érzéki, érzékeny kedélyállapotnak, amit a két alak érez: a férfi esendő tekintete a nő erőteljes, támaszt nyújtó alakjában teljesedik ki. Hasonlóan harmonikus a kapcsolatuk a külvilággal: a párt jobbról és balról behajló faágak ölelik körül. Az ágakon szinte vérszínű virágok nyílnak, az életteli zöldek pedig a viruló élet jelképeiként is felfoghatók. Baudelaire „Esti harmónia” című versének sorai juthatnak eszünkbe a képet szemlélve: „ontja minden virág a szent tömjénszagot, járják az est legét a hangok s illatok”. Talán a költő versei ihlették az alkotást, talán Csáth Géza A varázsló kertje című novellája – annyi bizonyos, hogy Gulácsy mindösszesen ötvenévesen távozott a földi létből, de alkotása(i) megmarad(nak) az örökkévalóság számára.⠀
⠀
Bán Blanka⠀
⠀
🖼: Gulácsy Lajos: Varázslat, 1906–1907
  • ⁣Ébresztő, hát hasadra süt a nap!⠀
Vajon hányszor húzta volna inkább a kis Mihály a fejére a paplant asztalosinasévei alatt, hogy aztán durmolhasson délig… A korán árvaságra jutott festőt 1851-ben vette magához a nagybácsi, Reök István, aki következetes vasszigorral nevelte, hogy felkészítse őt az életre. Az ábrándos természetű, kissé félszeg gyermeket az ügyvéd alkalmatlannak tartotta a szellemi pályára, ezért iparostanoncnak adta: a kisfiú alig volt tízéves, amikor Lángi mester asztalosműhelyében életre szóló, de nem feltétlenül pozitív tapasztalatokat szerzett, ami azután művészetében is vissza-visszatérő, hol egyértelmű, hol burkolt motívummá vált.⠀
Az „Ásító inas” ezeknek az éveknek az emlékét őrzi: hogy konkrét önarckép-e, mellékes, sokkal érdekesebb, hogy egy olyan realista életképről van szó, melyre rátekintve szinte nekünk is ásítanunk kell. A festő a düsseldorfi akadémián tanult, amikor az inasévek emléke megjelent az ominózus tanulmányfejen és egy egész alakos portrén is. A kifejező erőnek hála érezzük a fáradtságtól elkínzott fiatal inas elgémberedett végtagjait, az egész testét átható kialvatlanságot és kimerültséget. A jelenet igazsága és valóságereje megragadó – ilyet magyar életképfestő még nem alkotott, és a düsseldorfi művészek között is páratlan ez a fajta realizmus.⠀
A tanulmányfej egyben tónustanulmány is: a sötét háttérből az inas arcára eső fény, a gyöngéd átmenetekkel kiemelt formák, a részletek hiteles gazdagsága – a vörös szemhéj, a kidagadt alsó szempillasor –, illetve a fehér ing és a bőr színe is él. A mű megfelel Munkácsy „sírva vigadó” természetének, híresen érzékeny lelke elnyomott fájdalmai leképezésének, melyet e tompa, halk, fojtott szenvedélyű alkotásban fejezett ki, tömören és egyedien. A világ alighanem egyik legismertebb ásítást ábrázoló művén Munkácsy nemcsak az egyén, hanem egy egész társadalmi osztály nehéz sorsát a néző elé tudta tárni – ráadásul mivel jól ismerte és átélte e réteg sorsát és fájdalmait, mindezt mély együttérzéssel, érzékenységgel és manírmentes őszinteséggel tudta ábrázolni.⠀
⠀
Bán Blanka⠀
⠀
🖼: Munkácsy Mihály: Ásító inas, 1868–1869
  • ⁣Sokféle metaforát ismerünk a művészetek történetében: gondoljunk csak Petőfi „szívének gyöngyházára, lelke Iluskájára”, Juhász Gyula „nagy barna pókjára”, ami maga az este, Radnóti Miklós „párnára hulló elalvó nyírfaágára”, ami kedvese keze, vagy Arany János „amott ülő túzokjára”, aki pedig Toldi Miklós személyesen. És hogy mi köze ehhez Csontváry cédrusainak? A cédrusképek maguk a művész megtestesítői, a festői elhivatottság önvallomásai és rejtett önarcképei – nem mellesleg az életmű kulcsdarabjai.⠀
Csontváry cédrusábrázolásai új korszakának elindítói: míg a jól ismert „Magányos cédrus” a meg nem értett géniusz sejtelmes önarcképeként értelmezhető, addig a „Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban” ennek ellentéte, a saját magát ünnepeltető művész szimbóluma – ráadásul a Csontváry korában igen népszerű elképzelés szerint az ezeréves cédrusfák kitüntetett szerepet játszottak az ősmagyar mitológiában is, így az alkotás főszereplője a magyar nemzet metaforáját is jelentheti erős gyökereivel és vastag, sokágú törzsével.⠀
A képek története az 1900-as évek elejére nyúlik vissza, a feltételezések szerint ugyanis a festő gyakori látogatója volt az Uránia Tudományos Színház előadásainak, ahol az előadásokon vetített képes mozgófilmek nagy hatást gyakorolhattak rá, inspirálva őt arra, hogy a századfordulótól kezdve egyre többet utazzon és meg is örökítse a kalandok során látottakat.⠀
A „Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban” című művön főmotívumként jelenik meg a tánc: az alakok egyforma, fehér ruhát viselnek, mozdulataik egymás mozdulatainak folytatásai. Talán ennek a műnek is – sok más Csontváry-alkotáshoz hasonlóan – a festő múzsája, Isadora Duncan volt az ihletője, aki Európa-szerte nyitott modern tánciskolákat, így többek között Párizsban is, ahol a művész is alkotott ekkortájt. Isadora így vallott a táncról: „Két ember tánca sosem lehet egyforma. A mozdulatok legyenek természetesek, mint a szélfújta lomboké vagy a tenger hullámaié…”⠀
A fenséges fa a teremtő értelem helyszíne: az örök természeté, ami alá az „egész világ” elzarándokol, összegyűlik, s csak ünnepel…⠀
⠀
Bán Blanka⠀
⠀
🖼: Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, 1907
  • ⁣Vajon kit emlegethetünk a „magyar Mona Lisaként”?⠀
Ahogyan az a később kultikusként értékelt alkotásoknál előfordul, a „Lila ruhás nő” sem aratott eleinte osztatlan sikert: a szakma kritizálta, hogy műteremben készült, ám Szinyei elmondása szerint 1910-ben már „egy jó Manet”-hoz hasonlították berlini bemutatásakor, ami nagy bóknak számított. A „Lila ruhás nő” ma az egyik legismertebb festményünk, mellyel számtalan reprodukción és iskolai tankönyveink oldalain is találkozhattunk már.⠀
Probstner Zsófia portréja egy évvel a „Majális” elkészülte után született – és az év augusztusában született gyermekük, Félix László Pál is, aki maga is kipróbálta a festést, ám végül országgyűlési képviselő lett belőle.⠀
Áldott állapotban lévő feleségét jernyei kastélyuk kertjében örökítette meg a művész a korban divatos turnűrös tafotaruhában, amelyet Zsófia maga varrt. Az ő visszaemlékezését idézve: „Az első gyerekünket vártam, úgy ültem modellt […] tafotaruhában. Azt is magam varrtam, mert nem költöttem varrónőre. Persze nem kinn a mezőn ültem modellt, azt Pali kívülről tudta. Minden fűszálat […] ismert, a lila, sárga és zöld szín finom hármashangzatáról beszélt akkoriban folyton. Nekem már a könyökömön jött ki. Benn, a műteremben is fárasztott a modellülés. A fiam gyorsabban fejlődött, mint a kép. A lila ruha szűk volt, szorított.” Hogy Zsófiának nehezére esett a modellülés, azt az a tény is alátámasztja, hogy Szinyei később többször hozzáfogott, hogy lefesse szeretett felesége arcképét, de minden alkalommal elégedetlen volt az eredménnyel – a „Sárga ruhás nő”, majd a „Vörös ruhás arckép” is befejezetlen maradt.⠀
A pár életét megnehezítette, hogy hatból három gyermeküket is elveszítették és a művész gyakran került hullámvölgybe, így végül a válást látták az egyetlen megoldásnak. Zsófiának később további öt gyermeke született, és igen hosszú kort ért meg - Szinyeitől született mindegyik gyermekét túlélte. A mindig elegáns „magyar Mona Lisa” végül százegy évesen hunyta le örökre messze révedő szemét, melyben ott rejlik még az a harmad évszázad, amit a festő halála után megélt.⠀
⠀
Bán Blanka⠀
⠀
🖼: Szinyei Merse Pál: Lila ruhás nő, 1874
  • ⁣Az ember először hőlégballonnal emelkedett sikeresen a levegőbe. A szó szerint felemelő érzést Jean-François Pilâtre de Rozier francia fizikus és François d’Arlandes márki élhette át elsőként, az Etienne-Jacques és Joseph-Michel Montgolfier által jegyzett hőlégballonnal 1783 novemberében, Franciaországban. Az urak egy 9 kilométeres utat tettek meg 100 méter magasan Párizs felett a 22 méter magas, 14,5 méter átmérőjű óriási gömbbel.⠀
Az eseményt majd’ száz évvel később Szinyei Merse Pál „Léghajó” című alkotásán láthatjuk viszont. A művész egyik legeredetibb festői ötletének inspirációjául sógora, Probstner Béla 1878-ban tett utazása szolgált: Szinyei feleségének, Zsófiának a testvére nem volt éppen kispályás, egészen a Távol-Keletig eljutott a léghajóval! Innen ered a mű alapcíme is, azaz „Probstner Béla búcsút int Sárosnak”. A nagyszabású nyugat-európai, majd távol-keleti körút során néhány évig Japánban is élt az úriember.⠀
Döbbenetesek a csíkos léghajó tisztán csillogó színei annak fényében, hogy a kép elkészülte előtti évben Szinyei több gyermeke is megkapta a torokgyíkot, amiből egyedül Félix gyógyult ki szerencsésen, ám két leányát elveszítette. Az optimista hangulatú festmény az emberi gondolatok száguldásának és a művészi szabadságnak a szimbóluma – mégsem távolodik kozmikus magasságokba, hanem a föld közelében marad. A repülés mindig is a művészet legtitokzatosabb, s talán épp ezért igen népszerű motívumai közé tartozott és tartozik: gondoljunk a görög mitológia Ikaroszára vagy Leonardo da Vinci repülő szerkezeteire – mondjuk úgy, hogy a repülés művészetére.⠀
S hogy mit válaszolt volna Probstner Béla, ha megkérdezzük, hogy milyen érzés repülni, nekivágni az égi világnak, legyőzni a gravitációt, lebegni és csak úgy maga mögött hagyni mindent? Biztosan azt, hogy jó – mit jó, hát mennyei; szabadon szállni, gondok és terhek nélkül, éppúgy, mint a madarak, fenn a végtelenben…⠀
⠀
Bán Blanka⠀
⠀
⠀
🖼: Szinyei Merse Pál: Léghajó, 1882⠀
⠀
‼: A festmény újra látható az állandó kiállításon⠀
⠀
#nemzetigaleria #magyarnemzetigaleria
  • ⁣Mészáros László neve sajnos nincs a művészeti köztudatban, pedig tragikus és rövid pályafutása ellenére tartalmas életművet hagyott hátra. 1924-ben ötvös képesítést szerzett és beiratkozott az iparművészeti iskolába, ahol osztálytársai voltak többek között Amerigo Tot és Vilt Tibor is, akivel közös műtermet építettek. Nagy tudásvágy, szorgalom és akarat jellemezte ekkori tevékenységét. 1927-ben abbahagyta az iskolát. Lelkesen dolgozott, és rövid idő alatt ismert szobrásszá vált. Barátságot kötött Derkovits Gyulával és Medgyessy Ferenccel. 1932-ben hároméves római ösztöndíjat kapott, de hazatérve úgy érezte, hogy baloldalisága miatt nem jut megrendelésekhez. Így 1935-ben Bécsen keresztül a Szovjetunióba, majd Kirgíziába költözött. Vele tartott családja, felesége és akkor négyéves kislánya, Mészáros Márta (akit ma híres filmrendezőként ismerhetünk). Kint Mészáros egy művészeti akadémia létrehozásán munkálkodott. 1938. március 19-én azonban váratlanul letartóztatták, és koholt vádak alapján elítélték. Valószínűleg kivégezték vagy egy lágerban halt meg 1945-ben.⠀
Az állandó kiállításunkon látható, 1930-ban készült „Tékozló fiú” fő műnek számít Mészáros végzetes kimenetelű és viszonylag kis számú œuvre-jében. Már a korabeli kritika is elismeréssel szólt róla, Ybl Ervin a Budapesti Szemlében, 1933-ban ír a mű archaikus, mégis életteli megjelenítéséről, és kiemeli a szoborban rejlő monumentális értékeket. „Muzeális becsű” munkának tartja, amelyet a Szépművészeti Múzeum a művésztől azonnal meg is vásárolt modern plasztikai gyűjteménye számára. Archaizáló mozdulatlansága mellett a szobor másik jellegzetessége a felszín alatt vibráló feszültség, amely az expresszív tendenciák hatását mutatja. A bibliai jelenetet a magyar paraszti ábrázolással ötvöző mű Mészáros plasztikai formakeresésének egyik kiérlelt darabja, amely a megbánásról és a megbocsátásról szóló példázatot saját korába átültetve profanizálja.⠀
⠀
Szeifert Judit⠀
⠀
⠀
🖼: Mészáros László ⠀
(Budapest, 1905 – Szovjetunió, 1945)⠀
Tékozló fiú (Parasztfiú), 1930⠀
bronz, 177 × 54 × 45 cm⠀
⠀
📸: Soltész Vince⠀
⠀
#nemzetigaleria
  • ⁣Állandó kiállításunk tematikus egysége az akt szoborkabinet, ahol a múlt század fordulójától az 1920-as évek közepéig készült fehérmárvány szobrokból válogatva mutatunk be néhány jellegzetes aktábrázolás-típust a magyar szobrászat gyűjteményünkben lévő remekei közül. Itt látható a húszas évek közepén faragott allegorikus „Reggel”. Alkotója, Kisfaludi Strobl Zsigmond a budapesti Művészházban 1909-ben rendezett kiállítása után vált elismertté. Pályája a két világháború közötti időszakban teljesedett ki. Megszámlálhatatlan kisbronz, plakett és monumentális alkotás, valamint külföldi utazások és számos hazai és külföldi elismerés jelzik életének ezt a korszakát.⠀
Az első világháború viszontagságait és a Tanácsköztársaság leverését követő időkben a művész nehezen talált újra önmagára. A gondok elől menekülve mintázta női márványszobrait, ezek sorába illeszkedik a „Reggel”. A „magyar Vénusznak” is nevezett mű kis méretű példányát 1924-ben faragta. Miután reprodukciója megjelent a Studio című angol nyelvű lapban, William Randolph Hearst, az Egyesült Államok újságtrösztjének vezetője megrendelte Kisfaluditól a szobor életnagyságú változatát. Ennek másodpéldánya került a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe és tekinthető meg kiállításunkon. A fésülködés közben megragadott zsánerszerű megjelenítés következtében az ünnepélyesen mintázott női akt közvetlen hatást kelt. A napszak allegóriájaként megjelenő ruhátlan nőalakot a leselkedés intimitása, a realista mintázás és a lírai hangvétel teszi bensőségessé.⠀
⠀
Szeifert Judit⠀
⠀
⠀
🖼: Kisfaludi Strobl Zsigmond (Alsórajk, 1884 – Budapest, 1975) ⠀
Reggel / Morning, 1924–1926⠀
fehér márvány, 124 cm ⠀
⠀
📸: Soltész Vince⠀
⠀
#nemzetigaleria #magyarnemzetigaleria #nationalgallery #hungariannationalgallery